\. . . . . . . . . . . . . . ./
... P.o.n.t.v.i.l.á.g ...
/. . . . . . . . . . . . . . .\
Főoldal | Versek | Dalok | Idézetek | Játékok | Mesék | Mondókák | Képek | Linkek
Mesék
Lillavirág terem
2012.jún.24
Volt, hol nem, az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyeken túl, ahol sok madár zsolozsmát fújt, volt egyszer egy magas fenyőfa. Sokat látott a fenyőfa, minden embert megfigyelhetett, aki átvonult környezetében, de még több mindent hallott szerteágazó ágaival.

Már nagyon nem is figyelt, annyira megszokott volt minden mozzanat, minden hang körülötte, amikor egy érdekes sóhajtásra lett figyelmes. Istenem! - szólt a hang. És hát nem maga a szó volt különös, hanem az, hogy kitől érkezett.

Ő, akitől elhangzott a halk felkiáltás, egy rendkívül elvont lány volt, átlagtól messze eltérő tulajdonságokkal és viselkedéssel. Nem követett bejáratott szokásokat, hidegen hagyta a nemzettudat, és még az étrendje is más volt, mint a többi emberé. A húst és a sót is kerülte, amiket az átlagember létfontosságúnak tart.

Apró, "haszontalan" dolgokkal foglalkozott: köröket festett, színeket kavart ki, papírszalagokat vágott, virágszirmokat és gyertyákat gyűjtött. Csak adott stílusú (úgymond ígényes) zenét hallgatott, naphosszat nézett filmeket és papírra vetette a nap mozzanatait, legyen az bármilyen jellegtelen.

És töretlenül vallotta, hogy márpedig sem ember feletti teremtő erő, sem magas gondviselő szellem nem létezik, ennélfogva hit sem szükséges.

A sóhajtás viszont felhangzott, a hang pedig emigyen szólt. És végül napvilágra jött Lillavirág, bár nem kis áldozattal. A fenyőfa már sosem hallja az előbbi hangot, helyette viszont egészen megfiatalodott gügyögések nevettetik.







  

2013-2015 - Marosvásárhely, Aak